Hivatalos: évtizedes rekord dőlt meg a magyar motorpiacon

Hivatalos: évtizedes rekord dőlt meg a magyar motorpiacon

- Kategória: Hírek

Az utóbbi évtized legeredményesebb szezonját zárta a hazai újmotorpiac, derült ki az MGE mai összesítéséből.

 

Megannyi érdekeséget találtunk beszámolóban, élen azzal, amit korábban már mi is megjósoltunk: lassan lecseng a túraendurók egyeduralma, és a csupaszmotorok, valamint a robogók lehetnek az új erőnyerők. Aki nem szeretné átrágni magát a teljes íráson, annak pedig itt a lényeg röviden: elképesztően sok motor fogyott 2020-ban, főleg, ha beleszámítjuk a tavaszi gyárleállásokat is…

Évtizedes rekord a magyar motorpiacon

Év elején még reménykedhettünk, hiszen áprilisig nagyjából annyi motor fogyott, mint 2019-ben, azaz nem érződött a válság hatása. Persze április és július között már fordult a kocka, a gyárleállások miatt 80 darabbal kevesebb új motor fogyott, mint tavaly. Persze ez „sehol nincs” az olasz vagy spanyol piac brutális visszaeséséhez, ráadásul az erős nyár és ősz helyrebillentette itthon a mérleget.

2320, 3022, 4078 és 4290 darab. Impozáns számsor, hiszen azt mutatja: 2017 óta szinte megduplázódott az itthon eladott nagymotorok száma. Az új csúcs különösen annak fényében nagy eredmény, hogy tavasszal hetekig zárva voltak a motorgyárak, sőt az üzletek többsége is

Így végül 4290 nagymotor talált gazdára 2020-ban, szemben a tavalyi 4078-cal és – kimondani is fura – a 2017-es 2320 darabbal. Íme, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének értékelése a 2020-as szezonról:

„A motorpiac kulcsszava 2020-ban a növekedés volt. Még ha az csak 5,2 százalékos is, de a trend, mely 2019-ben 30%-os darabszámnövekedést okozott a válság dacára sem fordult meg. A piac negyedéves mozgását tekintve az első három hónap az előző évihez hasonlóan alakult, majd a márciusban bevezetett korlátozó intézkedések hatására a negyedéves visszaesés 80 darab volt. A harmadik negyedév egyértelmű növekedést hozott, köszönhetően a COVID visszaszorulásának és a korlátozó intézkedések feloldásának. A negyedik negyedév szintén emelkedést hozott, ami részben az októberi vásárlási kedvnek, illetve a 2021. január elsején életbe lépő EURO 5 környezetvédelmi normának tudható be – utóbbi nagyban hozzájárult ahhoz, hogy decemberben több motort regisztráltak, mint az elmúlt években. Egyértelműen látható, hogy a piac hónapról-hónapra változó mozgását a koronavírus-járvány és annak befolyásoló hatásai vezérelték a 2020-as évben, miként a gazdaság más területein is.

A nakedek és robogók beérik a listavezető túraendurókat

A motorkerékpár-kategóriák versenyére tekintve lényeges különbség nem fedezhető fel az előző évvel szemben, de folyamatosan változnak az erőviszonyok. Továbbra is vezet az ON-OFF kategória, vagyis a crossoverek és a túraendurók mezőnye, de 23%-os eredményükkel már csak hajszállal elsők a 22%-os csupaszmotorok előtt. Komoly változásról a 125 köbcentis kategóriában beszélhetünk, ahol csökkent a 125-ös robogók aránya, viszont több váltós 125-öst vettek, mint tavaly. Ez arra utalhat, hogy a 4-6 évvel ezelőtt 125-ös robogóra ült motorosok kategóriát válthattak, és immáron 300-as, 400-as vagy nagyobb gépekkel ingáznak, illetve kirándulnak.

A motorkerékpár-kereskedések és szervizek az év jelentős részében várták az érdeklődőket, viszont a motortesztelési lehetőségek, nyílt napok, motoros közösségi rendezvények elmaradtak, vagy a csökkentett érdeklődőszámmal kerültek megrendezésre – írják az MGE évértékelőjében

Miként már említettük, az év végével az EURO 4 motorkerékpárok értékesítése befejeződött Európában a szigorodó környezetvédelmi szabályok miatt. A készleten elérhető járműveket a megfelelő, úgynevezett kifutó sorozat forgalomba hozatali engedély megléte mellett idén is forgalomba helyezhetik a kereskedők, vagyis jó eséllyel még találhatunk a piacon Euro 4-es modelleket is, ha valaki kifejezetten arra vadászna. Említést érdemel még, hogy 2020-ban az MGE az ACEM (Motorkerékpár Gyártók Európa Szövetsége) tagjává vált. Az ACEM 18 motorkerékpár-gyártót és 17 nemzeti iparági szövetséget tömörít. Az ACEM-tagságnak köszönhetően a jövőben rálátást nyerünk a hosszabb távú fejlesztési tervekre és a motorkerékpár gyártás és kereskedelem összeurópai trendjeire.

Végül pedig bízva a koronavírus visszaszorulásában, idén szeretnénk megtartani a növekedést, céldarabszámunk 4 600 motorkerékpár értékesítése 2021-ben”  – írták a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének mai értékelésében.

Continental 2019

Facebook Comments

Válasz