Vajon mit tudnak a legendás olasz gyár két- és négyütemű endurói? Karcsú, fürge terepmotorok, és még a zöldeknek sem lehet kifogása ellenük.
Egyre kapósabbak itthon a váltós 125-ösök, különösen a „négyévszakos” modellek, melyek a város forgatagában és közepesen kemény terepen is jól boldogulnak.

Tavaly már gyakorlatilag ugyanannyit adtak el a 125-ös motorkerékpárokból, mint az ugyanilyen méretű robogókból, holott 2019-ben még teljesen más volt az arány: két új robeszra csak egy váltós motor jutott.
Malaguti XTM50: kétütemű, mégis környezetbarát
Gyakran halljuk a városok levegőminőségéért aggódóktól, hogy a „füstös” kétüteműeknek semmi keresnivalója az utcákon, és hogy szegény ötvenes csühögők miatt ilyen magas a porkoncentráció.

Nem véletlen, hogy pár éve kiterjesztették a szmogriadós korlátozást az ötvenes robogókra is. Nos, aki utánanézett egyszer is a károsanyag-kibocsátás százalékos arányainak, csak nevet ezen, hiszen az összes motor együttesen is csak 2-3 százalékát teszi ki a közlekedésből származó környezetterhelésnek. Még viccesebb, ha megnézzük a Malaguti XTM50 adattábláját. Károsanyag-kibocsátás: 52 g/km.

Bizony, ez a „füstös” kétütemű sokkal kevésbé szennyez, mint néhány zöld rendszámot viselő, ezért környezetbarátként emlegetett hibrid. Ráadásul arról nem is beszéltünk, hogy ha éppen nincsenek feltöltve az akksik, akkor a hibridek fogyasztása és károsanyag-kibocsátása egyből megnő, míg a motoron ez állandó érték. Lám, újabb erős érv amellett, hogy nem kéttonnás egyterűekkel, hanem fürge és kis helyet foglaló motorokkal érdemes megreformálni a városi közlekedést.
Nem ijed meg az árnyékától: igazi vadászterületén, vadregényes terepen az XTM50
Márpedig az XTM50 ideális erre, hiszen csak bő két litert eszik százanként, biztosítása havi pár száz forint, más közterhet pedig nem is kell fizetnünk – micsoda előny egy rendszámos verdával szemben! Ráadásul az XTM – nagy szabad hasmagasságával – ugyanúgy átlép a kisebb farönkökön, mint a magas padkákon, járdaszegélyeken, szóval nemcsak terep-, hanem városálló is. Mindezt megkoronázza az első-hátsó tárcsafék, a hosszú rugóút és persze a formavilág, elvégre az XTM50 bütykösgumijaival, fűzöttküllős kerekeivel és jókora „rezójával” szakasztott úgy fest, mint a 2T versenyendurók utcára szelídített mása. Végül pedig tegyük hozzá, hogy – a rendszám nélküli endurókkal és krosszgépekkel ellentétben – ezzel szabadon bejárhatod az összes közeledben fekvő földutat. Márpedig ez nem kevés, hiszen a 206 ezer kilométeres (!) magyar közúthálózat 62%-a, azaz 127 ezer kilométer földút – csak arra vár, hogy felfedezd.
Ha utast is vinnél: Malaguti XTM125
Persze azt kár lenne tagadni, hogy elővárosi ingázásra egyszerűen kevés ötven köbcenti. Ide már több kell, de lehetőleg hasonló köntösben, hogy a zsúfolt belvárosban is otthonosan mozogjon. Erre éppen ideális az ötvenes rokonnal gyakorlatilag megegyező méretű, de sokkal gyorsabb XTM125.

Nem költői túlzás a gyorsaság, elvégre több riválissal ellentétben az XTM teljesen kihasználja az A1-jogosítvány korlátait: 124 köbcentis, négyütemű egyhengerese éppen 15 lovas. Ezzel végsebessége – óra szerint – 115-120 km/h között alakul, ami 106 km/órás valós tempót jelent. Ennek dacára károsanyag-kibocsátása is csekély, mindössze 59 g/km.

Csupán 11 kilóval nehezebb az ötvenesnél, menetkészen 124 kilóval mérlegel, és a fogyasztására sem lehet panasz. A gyár szerint 3,3 literrel beéri százanként, és ez nem afféle laborban feltupírozott adat, hiszen a tulajdonosok is 3,5-3,6 literes valós átlagról számoltak be.
A Malaguti XTM125 gyári bemutatófilmje
Végül pedig a kedvező ár is mellette szól: a kétszemélyes XTM125 csak 140 ezer forinttal drágább 50-es testvérénél, azaz aki hosszabb távra motorozna vagy utast vinne, annak egyértelműen ez a jobb választás.
Műszaki adatok: Malaguti XTM125 (XTM50)
Motorkonstrukció: 124 cm3-es, egyhengeres, négyütemű, folyadékhűtésű (49 cm3-es, kétütemű, egyhengeres)
Csúcsteljesítmény: 15 LE/10 750 f./perc (3,1 LE/6500 f./perc)
Saját tömeg: 124 kg (113 kg)
Hossz x szélesség x magasság (mm): 2140 x 825 x 1220 (2060 x 890 x 1230)
Fékrendszer: első és hátsó tárcsafék
Fogyasztás: 2,6 L/100 km (2,3 L/100 km)
Károsanyag-kibocsátás: 59 g/km (52 g/km)