Éppen tíz éve döntöttek úgy, hogy 2013-tól Magyarország autópályáin is előírják a biztonsági folyosó kialakítását, amennyiben nagyon lelassul a forgalom. Lám, ennyi idő sem volt elég, hogy pontosan megismerjük: ki és mire használhatja ezt a folyosót?
Az egyik késő őszi túrán szóváltás alakult ki a motorosok, illetve az autópályán, a dugóban rostokoló sofőrök között. A vita tárgya az volt, hogy a vasárnap délutáni csúcsforgalomban szinte beállt az autópálya a lehajtó előtt, a motorosok pedig középen, az álló kocsisorok között előregurultak a mentők, tűzoltók számára kialakított biztonsági folyosón.

Ki használhatja a biztonsági folyosót?
Ebből is látszik, hogy kevés volt a tíz év a szabályok pontos megjegyzéséhez, ezért most röviden, három pontban összeszedjük, amit a biztonsági folyosóról tudnod kell.
1. Mit ír a KRESZ a biztonsági folyosóról?
A Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása (KRESZ) 37. § (8) bekezdése alapján az
azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében megkülönböztető és figyelmeztető jelzést használó járművek akadálytalan továbbhaladásának biztosítása érdekében a belső (bal szélső) forgalmi sávban közlekedőknek szorosan a forgalmi sáv bal szélére kell húzódniuk, az egyéb forgalmi sávokban közlekedőknek a forgalmi sávban a lehetséges mértékben jobbra kell húzódniuk.
Tehát nem javaslat vagy ötlet – a biztonsági folyosó kialakítása kötelező, ha lelassul vagy megáll a forgalom az autópályán, autóúton.
2. Ki használhatja a biztonsági folyosót?
Elsősorban a megkülönböztető jelzést használó járművek, azaz mentők, tűzoltók, rendőrök, emellett a baleset helyszínén dolgozó, figyelmeztető jelzést használó járművek (autómentők, közútkezelők, útfenntartók stb.).
3. Miért gurulhatnak előre a motorosok a biztonsági folyosón?
A 2013-ban életbe lépett új KRESZ számunkra talán legfontosabb újdonsága, a torlódásoknál alkalmazandó biztonsági folyosó, vagyis az, hogy szeptembertől a két vagy több sávos autópályákon és autóutakon közlekedőknek torlódáshoz érve a legbelső sávban balra, míg a többi sávokban szorosan jobbra kell húzódniuk.
A forgalmat ellenőrző, útfenntartó vagy balesetet szenvedett személyek, műszaki hibás járművek mentését végző gépkocsik így komolyabb fennakadás nélkül, zökkenőmentesen haladhatnak tovább. A felszabadult pályarészen a megkülönböztető jelzést használó járművek is a terelővonalakat átlépve folytathatják útjukat. Az előírás a korábbi KRESZ-módosításban megnyitott lehetőség alapján álló kocsisorok között szabályosan előre haladó motorkerékpárosok biztonságát is növeli
– írta 2013-as közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Tehát a motorosok teljesen szabályosan gurultak előre a középen kialakított sávon, mivel ezzel nem akadályozták a mentők, tűzoltók munkáját, a biztonsági folyosó használata pedig minden más esetben engedélyezett a motoroknak.
Ezt olvastad már? A mentők köszönőlevele a biztonsági folyosót kialakító sofőröknek