Tavaszi szél vizet áraszt: készüljünk együtt a csapadékos évszakra!

Tavaszi szél vizet áraszt: készüljünk együtt a csapadékos évszakra!

              - Címkék |Baleset-megelőzés, Cikkek

Már-már ironikus, hogy pont abban a három-négy hónapban nő a csapadék mennyisége Magyarországon, amikor végre kezd egyre melegebb lenni, és a nap is csak este hét-nyolc óra körül tűnik el a horizonton…

Itthon általában az őszt és a telet szokták borús, esős, csapadékos időszakként emlegetni, holott augusztustól januárig egyre kevesebb (!) csapadék hullik. A helyi „monszun” egyértelműen a tavasz végén, nyár elején érkezik, miként az remekül látszik az OMSZ utóbbi három évtizedet felülelő méréseiből – márciustól júniusig egyre több esőre számíthatunk:

1991 és 2020 között így alakult az éves csapadékeloszlás Magyarországon

Délutáni záporok nehezítik a motorosok dolgát

Késő tavasszal a hegyvidékekre jellemző időjárást figyelhetjük meg itthon, azaz a hűvösebb délelőttökön rendre derült az ég, és délután, ahogy melegszik az idő, egyre többször alakulnak ki esőfelhők. Így aztán aki nap mint nap motorozik, annak szüksége lesz olyan vízhatlan ruhára, amit könnyen be tud tenni a motorba, robogóba, hogy biztosan nála legyen, ha reggel még ragyogó napsütésben kel útra, de napközben ered el az eső.

Az egyrészes esőruhákba garantáltan nem jut be a víz, a kétrészes szetteket viszont könnyebb fel- és levenni útközben

Ne gondolj nagy dolgokra, hiszen az eső elleni védekezés alapvetően három ruhadarabból, kiegészítőből áll: az egy- vagy kétrészes esőruhából, amiből lehetőleg feltűnő színű vagy fényvisszaverővel ellátott modellt válassz, az esőcsizmából, mely a lábbelidet védi, valamint az esőkesztyűből.

Emellett hasznodra lehet egy könnyű, nyári, akár szövetből készült tartalék kesztyű is, ha a bőrbe beleizzadnál, netán beázna, és ugyanígy hasznát veheted a pinlocknak vagy a párásodást gátló folyadéknak, hiszen esőben, amikor hirtelen lehűl és párás lesz az idő, a kiváló szellőzésű bukók is bepárásodhatnak.

Borotvahabot a plexire és a szemüvegre?

A témához kapcsolódik az a városi legenda, hogy kár csodaszerekre költeni, hiszen a borotvahabbal bekent, majd alaposan letörölt plexi sem párásodik, ám a tesztekből kiderül, hogy ez nem ilyen egyszerű.

A párásodó plexi nem vicc: egy pinlockkal megelőzhető lett volna az esés…

Valódi megoldásként a pinlock említhető, ha sokat motorozol hidegben, esőben, illetve ha már fújunk valamit a plekóra, az lehetőleg kimondottan ilyen célra készült szer legyen, mint például a motorosoknak fejlesztett Klar Pilot.

Végül pedig jöjjön a vízen motorozáshoz kötődő, öt alapvető intelem, amit biztosan hallottak már a „régi motorosok”, de talán nem árt elismételni a kezdők, újrakezdők kedvéért:

– Óvd magad a hidegtől, a víztől, mert elgémberedett karokkal, ujjakkal nem tudod olyan pontosan irányítani a motort!

– Kerüld a felfestéseket, csatornafedeleket és különösen a szivárványosan csillogó olajfoltokat, melyek esőben úgy csúszhatnak, mint a jég!

– Ha teheted, ne hajts a tócsákba, mert nem tudhatod, hogy melyik pocsolya rejt kátyút vagy nagyobb úthibát!

– Hagyj időt minden manőverre, azaz óvatosabban gyorsíts, lassíts, mint szárazon és tarts nagyobb követési távolságot!

– Mivel az autók szélvédői, oldalablakai is párásodhatnak, illetve az ablaktörlők nem tudják lehúzni a vizet a szélvédő minden pontjáról, a sofőrök még nehezebben veszik észre a jobbról-balról érkező motorokat. Ezért haladj a szokásosnál is óvatosabban, ha azt látod, hogy egy kocsi készül kihajtani eléd!

Képek: Fokt Motor és Hegylakók Motoros Magazin-archív, (X) – Támogatott tartalom