A pitbike szó hallatán azonnal az apró, váltós motorokat látjuk magunk előtt, amelyekkel gyerekek kerülgetik ki a nagymotorokat a kisebb pályákon. Hogy miért éri meg egy ilyen gépre pattanni, és milyen pluszt ad(hat) hozzá a motorozási tudásodhoz? Erről készítettem videót a PitbikeOn csapatával Visontán.
Sajnos az idei évben olyan kihívásokkal szembesültem, melyek miatt a pályamotorom egy centit nem mozdult, és a vlogomban sem jelentkeztem túl sok anyaggal. Ahogy közeledett a szezon vége, úgy kezdtem elfogadni a helyzetet, hogy a bőrruhát már nemigen kell felvenni zártpályás csapatáshoz, ám végül egészen másként alakult…
Pitbike-okkal a visontai pályán
Néhány héttel ezelőtt ugyanis eszembe jutott, hogy ráírok Varga Tibike motorversenyző édesapjára – aki szintén Tibor –, és megkérdezem tőle, hogy télen lehet-e pitbike-ozni valahol Magyarországon. Mint kiderült, Bódis Ricsiék rendszeresen szerveznek eseményeket szezon közben és télen is, így hát gyorsan fel is vettem velük a kapcsolatot. Nyilván kitaláljátok, azért készítettem újabb videót, mert már ki is próbáltam a PitbikeOn által szervezett, oktatással egybekötött motorozást a visontai pályán:
Felcsillant hát a reménysugár, hogy mégsem kell lemondanom a pályamotorozásról, sőt még télen is mehetek gyakorolni, ugyanis ezekkel a gépekkel rengeteg fejlődhet az ember! Nem kérdés, mennyire megérte elmenni az oktatásra, és erről Ti is meggyőződhettek – minden kiderül a videóból! Ha Ti is szeretnétek – kaján vigyorral az arcotokon – élvezni ezt a fajta kanyarvadászatot, akkor bátran keressétek fel a PitbikeOn csapatának honlapját,ahol minden információt megtaláltok a pályáról és a képzésről.