Éppen egy éve döntöttek úgy a közismert kameragyártó cégnél, hogy saját kézbe veszik a bukók és a sisakkamerák gyártását is, így született meg az új GoPro Helmet.
Az első lépés az volt, hogy felvásárolták a Forcite bukósisakgyártó vállalatot, azóta pedig elkészült a fejvédő, ami néhány hónap múlva kerülhet az üzletekbe.
Hamarosan leleplezik a GoPro integrált kamerás bukósisakját
Egyelőre – érthető módon – nagy a titkolózás, de néhány részletet máris megtudhattunk az érkező, forradalmi sisakról.
1. Mikortól kapható a GoPro bukósisak?
– A tervek szerint 2025 tavaszán indul meg az értékesítés az eddig ismert GoPro-forgalmazóknál.
2. Miben tud többet, mint egy hagyományos sisak a rászerelt GoPróval?
– Először is az integrált kialakítás révén sokkal áramvonalasabb, mintha utólag szerelnéd fel, ami főleg autópályázás során jöhet kapóra, de emellett számos okosfunkció is helyet kap benne.
3. Milyen plusz szolgáltatásokat nyújt az új fejvédő?
A hírek szerint a felvétel készítése mellett kommunikációra (sisakbeszélő) és navigálásra is alkalmas lesz a bukó, ráadásul minden funkciót egyben kap meg a motoros. Sőt a valósidejű információk alapján a sisak előre figyelmeztetheti a vezetőt az útvonalon várható veszélyekre.
4. A sisak is kapcsolódik a GoPro-előfizetéshez?
Természetesen igen, és ahogy a kamerák olcsóbban megvehetőek az előfizetéssel, várhatóan a sisak ára is kevesebb lesz a tagoknak. Márpedig ez sok embert érint, mert az akciókamerák tulajdonosai közül már 2,5-2,6 millióan előfizetők…
Nem véletlen, hogy éppen a Forcite-tal állt össze a GoPro, hiszen a cég már három éve ilyen különleges okossisakokat fejlesztett…
5. Mi lesz a következő lépés az „okossisakok” piacán?
A GoPro vezetői eltökélték, hogy forradalmasítják a bukósisakokat, sőt tapasztalataikat szeretnék megosztani más sisakgyártókkal is, hogy minél szélesebb körben elterjedhessenek a beépített kamerás, sisakbeszélős, veszélyhelyzetre automatikusan figyelmeztető fejvédők.
