Nemrég több újság is közzétette a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleményét, mely szerint a magyar segédmotorok több mint felének nincs kötelező biztosítása.
A számítás alapja az volt, hogy több mint 650 000 segédmotor közlekedik hazánkban, ezzel szemben csak 297 000 smkp-biztosítást tartanak számon. Ha ez tényleg így van, az azt jelenti, hogy valóban a robogók, kismotorok 55-57%-ára nem kötöttek kötelezőt, azaz 3-400 ezer ember úgy motorozik, hogy ha balesetet okoz, akkor zsebből fizetheti a kárt. Tegyük hozzá: ez csak akkor fordulhat elő, ha meg is áll a baleset után. Amennyiben elhagyja a helyszínt, rendszám híján aligha tudják később azonosítani, a károsult pedig csengethet a vétkes robogós helyett…
Óvatos becslések szerint több mint 650 000 segédmotor van forgalomban Magyarországon
Nem hagyott nyugodni minket ez a 650 ezres szám, hiszen az ilyen becslések általában hasonló hátterűek, mint a „7 fok alatt kötelező lecserélni a nyárigumikat”, ami közismert érték, mégsem láthattunk még soha olyan összehasonlítást, hogy száraz úton, 6 fokban rosszabbul teljesített volna a nyári abroncs, mint a téli, fordítva viszont igen… Hogy fény derüljön a számok hátterére, cikkünk megjelenése után megkerestük a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségét, és nem is maradtunk válasz nélkül – meglepően rövid időn belül érkezett az e-mail, amit ezúton is köszönünk.
– Mi alapján állapították meg, hogy több mint 650 000 segédmotoros kerékpár közlekedik itthon az utakon?
– A tényleges darabszámra vonatkozóan nincsenek hivatalos adatok. Nem is lehetnek, mivel erről a körről – regisztrált egyedi azonosítók hiányában – nincsen semmilyen központi nyilvántartás. Jobb híján az importőrök értékesítési adatai alapján megszülető iparági becslésekre tudunk hagyatkozni, az általunk közölt 650 ezren szám egy viszonylag óvatos becslésnek tekinthető.
– Mit jelent pontosan a 297 000 KGFB-szerződés? Ennyi jelenleg is érvényes kötvényt tartanak számon Magyarországon?
– A 297 ezres szám a biztosítók által az MNB számára megküldött adatsorokban szerepel. Ez friss érték, és azt jelenti, hogy 2023 végén összesen ennyi segédmotoros kerékpárra vonatkozó kgfb-szerződés volt érvényben.
Azt tehát most sem tudtuk meg, hogy pontosan milyen források és adatok alapján jött ki a 650 000 darab feletti mennyiség, viszont ha tényleg így van, hogy ezek több mint fele szabálytalanul, biztosítás nélkül közlekedik, az csak újabb érv amellett, hogy ideje lenne lezárni a kismotorok – vagy harminc éve húzódó – rendszámozását.

