Talán emlékeztek még Géza történetére, aki egy nap alatt több mint ezer kilométeres utat tett meg egy retró stílusú, egyhengeres 125-össel.
Mivel élményeiről gyakran és részletesen beszámolt, nyomon követhettük, hogy mit kellett javítania, módosítania a vason, hogy a technika zokszó nélkül bírja a mindennapi ügyintézést és a rendhagyó, hosszú túrákat.
A Rayburn Montenegróban, a Durmitor nemzeti park előtt
Főhősünk még 2023-ban döntött úgy, hogy szüksége van egy könnyű, megfizethető, sokoldalú motorra. Mivel a feltételek adottak voltak, a konkrét gép kiválasztása egyszerre bizonyult könnyű és nehéz feladatnak. Pontosan tudta, milyen szempontoknak kell megfelelnie, de a megfelelő modell megtalálása – a hosszas keresgélés dacára is – kihívást jelentett. A retró megjelenés, az egyszerű, kiforrott és könnyen szervizelhető technika, valamint a 125 köbcentis felső határ volt számára a legfontosabb kitétel, és ezek alapján végül a Rayburn 125 nyergében kötött ki:
Jogos az öröm: megvan az új motor! Géza és a Rayburn
Egy év a Brixton Rayburn 125 nyergében
Az első ezer kilométert városon belüli és kisebb túrákon tette meg, majd nagyszabású úttal avatta fel a motort: egy több mint kétezer kilométeres montenegrói túrával. A kihívás nem volt mindennapi, hiszen egy lengőnyerges, léghűtéses 125-össel napi ezer kilométeres etapokat vállalt be. Persze utólag egyértelműen megérte belevágni, hiszen Montenegró festői tájai, a Durmitor Nemzeti Park és Herceg Novi tengerpartja felejthetetlen élményt nyújtott számára – élményeiről itt mesélt nekünk részletesen.
Kimondottan jól áll a gépnek Herceg Novi tengerpartja is
Olyannyira élvezte a túrát, hogy tavaly Horvátországot célozta meg a Rayburnnel, holott nagyobb, erősebb vas is áll a garázsában. Jóllehet, a Brixton már nem gyári állapotú, hiszen elvégzett néhány módosítást, például bővítette a szerény alapfelszereltséget, a kormány módosításával javította a kezelhetőségét, és a vas megjelenése is sokat változott nála az együtt töltött 6000 kilométer során.
Géza tavaly nyáron készített videója, amiben elmeséli, hogy mit módosított a Rayburn kinézetén és felszereltségén, illetve azt is, hogy miért hasznos az utólag feltett kormányszalag
Jóllehet, ez csak egy léghűtéses, 11 lovas apróság, ami 134 kilójával kimondottan könnyű, mégis Géza története a konkrét példa, hogy ilyen géppel is teljesíthetőek az országokon átívelő túrák. Ráadásul a – csupán 2,5 literes fogyasztású – Rayburn fenntartása és megvásárlása sem túl nagy érvágás a családi kasszának, hiszen most a listaárnál jóval alacsonyabb összegért, nettó egymillió forint alatt kínálják a formás retrógépet, ami ugyan nem egy VMAX, de közel 100 km/órás végsebességével ideális társ a mindennapi motorozásban.
Mindennek van határa… Nem nagy élmény a majdnem egy napot felölelő, 1030 kilométeres úton, hogy még a határátkelőnél is várakozni kell
Brixton Rayburn 125 – Műszaki adatok
Erőforrás: Négyütemű, léghűtésű egyhengeres
Összlökettérfogat (cm³): 124,8
Csúcsteljesítmény (kW(LE): 8,2/11,1
Max. forgatónyomaték (Nm/f.perc): 11,5
Keverékképzés: Elektronikus üzemanyag-befecskendező
Váltó: ötfokozatú
Szekunder hajtás: lánc
Első felfüggesztés: hagyományos teleszkópvilla
Hátsó felfüggesztés: kétoldali rugóstag
Abroncs mérete (elöl/hátul): 4,00-17/4,50-17
Tömeg (kg): 134
Gyári végsebesség: 95 km/h
Listaár (nettó/bruttó): 1 259 835/1 599 990 Ft, Új bemutatómotorok akciós ára (nettó/bruttó): 984 248/1 249 995 Ft
A NIU FQiX 300 egy A1 kategóriás elektromos robogó, amely Magyarországon 1 199 995 forintos bruttó áron kapható. Végsebessége 80 km/h, gyári hatótávja 100–110 kilométer, a két kivehető akkumulátor teljes feltöltése pedig körülbelül 5–6 órát vesz igénybe.
Mi az a BMW R20? Egy óriási, kétezer köbcenti boxer, amely roadster stílusban született, minden eddiginél nagyobb blokkot kapott, és már 2026 őszén bemutathatják az EICMA-n, melyet novemberben rendeznek meg.
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Mi az a BMW R20? Egy óriási, kétezer köbcenti boxer, amely roadster stílusban született, minden eddiginél nagyobb blokkot kapott, és már 2026 őszén bemutathatják az EICMA-n, melyet novemberben rendeznek meg.
A NIU FQiX 300 egy A1 kategóriás elektromos robogó, amely Magyarországon 1 199 995 forintos bruttó áron kapható. Végsebessége 80 km/h, gyári hatótávja 100–110 kilométer, a két kivehető akkumulátor teljes feltöltése pedig körülbelül 5–6 órát vesz igénybe.