Röpködtek a bírságok és a feljelentések, mert néhány sofőr helyijáratként azonosította magát – de ez a rendőröket nem hatotta meg.
Noha csak pár helyszínen és viszonylag rövid ideig zajlott az ellenőrzés, így is közel százan buktak le, hogy a tiltott sávban autóznak.
Autósok a buszsávban
A BRFK a Budapesti Közlekedési Központtal ellenőrizte a buszsávok szabály szerinti használatát, és bizony volt dolga az egyenruhásoknak:
összesen 97 autóst állítottak meg – 68 sofőrre helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, két sofőrt pedig figyelmeztettek, mivel a jogosulatlanul használta a forgalmi sávot. Ezen kívül helyszíni bírságot 13 emberrel szemben szabtak ki. Két járműnek lejárt a műszaki érvényessége, három sofőr figyelmen kívül hagyta az útburkolati jelet, ketten megszegték az elsőbbségi szabályokat.
A végén egy jegyzőkönyv is előkerült, mert a szabálysértéseket azzal koronázta meg egy sofőr, hogy még a tiloson is áthajtott.

Miért tilos a buszsávban autózni és biciklizni?
Gyakran látjuk a városban, hogy kerékpáros mögött halad a forgalom a buszsávban, mert egy félreértés miatt néhányan azt hiszik:
a motorok mellett kerékpárral is szabad közlekedni a buszsávban.
Ez nem igaz, sőt kifejezetten tiltott, kivéve ha ezt külön tábla engedélyezi a bringásoknak. Ezzel szemben segédmotorral és motorkerékpárral szabadon használható a buszsáv, kivéve, ha ezt egyéb tábla vagy jelzés tiltja.

Tehát annyi a lényeg, hogy pont ellenkező szabályok vonatkoznak a kerékpárokra és a motorokra: előbbieknek tabu a buszsáv, leszámítva a néhány kivételt, míg motorral szinte az összes buszsáv szabadon használható a városban.
Kapcsolódó anyag: hírek, érdekességek és szabályértelmezések a buszsávról