Öt ok, hogy miért (ne) vegyél elektromos motort

Öt ok, hogy miért (ne) vegyél elektromos motort

              - Címkék |Cikkek

Szemellenzős gondolkodás lenne azt állítani, hogy az elektromos motor mindenben jobb a benzinesnél, de ez fordítva is igaz… Aki azért utasítja el a hangtalan gépeket, mert nem füstölnek, az megfosztja magát a hatékony, stresszmentes, szinte költségmentes közlekedés élményétől.

Hogy mennyire markáns az elektromosok fölénye a kisebb géposztályokban, arra remek példa, hogy a Honda, mely milliószám gyártott segédmotorokat, idén végleg befejezi az 50 köbcentis motorok forgalmazását – ezentúl az AM osztályban már csak elektromos modellek viselik a nagy H-logót.

elektromos motor
Immáron az e-motorok is zöldrendszámosak, annak minden előnyével. Nem mellesleg a NAV-állásfoglalás alapján 0 köbcentis belső égésűnek felelnek meg adózási szempontból, így teljesítménytől függetlenül a vételár ÁFA-ja visszaigényelhető, ami akár félmillió forint megtakarítást is jelenthet

Emellett az egykori 125-ös, ma A1-es kategóriában is egyre nagyobb arányban vannak jelen elektromos robogók, motorok, melyek főként azért népszerűek, mert sokkal dinamikusabbak, jobban gyorsulnak a benzineseknél, sőt a prémium modellek végsebessége is magasabb, miközben fogyasztásuk nagyjából ötöde, mint a belső égésűeknek.

Öt érv az elektromos motor ellen és mellett

Józanul átgondolva elég nehéz érvelni az amperfalók ellen, hiszen ha az e-motor erősebb, gyorsabb, kevesebbet fogyaszt és ugyanannyiba kerül, mint a benzines, akkor legfeljebb szubjektív „érvek”, sőt ürügyek mentén tudunk belekötni. Nem véletlen, hogy az elektromosokat elutasítók is jellemzően nem megfogható vagy eleve hamis indokokat hoznak fel ellenük. Lássuk hát az öt leggyakoribb kifogást, hogy miért rosszabb vagy jobb az elektromos A1-es a benzineseknél!

1. Az elektromos motorok drágák

Korábban valóban így volt, ám az aksik bekerülési költsége nagyjából felére csökkent az utóbbi 5-6 évben, és ezzel az e-robogók is megfizethetőbbek lettek.

elektromos motor
NIU FQi500

Hogy konkrét példát is mondjunk: a NIU FQi500 1 699 000 forint, ezért 100 km/óra feletti végsebességű, gyárilag lopásgátlós, gazdag felszereltségű motort kapsz, ami megegyezik az átlagos 125-ös robogók árával, melyek viszont lényegesen lassabbak az elektromos riválisnál – és ezzel el is jutottunk a második ponthoz.

2. Az elektromos motorok lassúak

A NIU NQIX 500 valós végsebessége méréseink alapján 122-125 km/óra volt, míg az átlagos, 125-ös robeszok 100-115 km/órára gyorsulnak, vagyis már nem csak gyorsulásra, hanem végsebességre is előrébb járnak az amperfalók.

elektromos motor
NIU NQiX 500

Ráadásul a városi, elővárosi közlekedésre használt motoroknál eleve sokkal fontosabb szempont a gyorsulás, a rugalmasság, mint a végsebesség… Rendben, a sebesség is az elektromosok mellett szól, de kérdés, hogy hány kilométerre juthatsz el a „folyton lemerülő” robogókkal?

3. Az elektromos motorok hatótávja csak 40-50 kilométer…

Maradva az előző példánál, az FQi500-zal kereken százkilométeres hatótávot mértünk a teszten, mégpedig különösebb spórolás nélkül, hiszen a városokkal, torlódásokkal együtt is 50-60 km/h-s átlagsebességet értünk el közben.

elektromos motor
Már a hagyományos felépítésű motorok között is hódítanak az elektromosok

A napi száz kilométer több mint elég, elvégre Európában a robogók, 125-ösök átlagosan napi 10-15 km-t futnak, míg a nagymotorok futásteljesítménye – a német piac adatai alapján – 2200 km évente. Lássuk be, az átlagos felhasználónak bőven elég a napi 100 kilométer, akinek nem, az pedig napközben a munkahelyen feltöltheti – úgy már 200 km a napi táv, vagyis havi 4-6000 kilométert motorozhat. Igen ám, de mi történik, ha nem tud a munkahelyén tölteni?

4. Csak otthon tölthető az elektromos motor

Ez szerencsére már nem igaz, hiszen a villanyautók nyilvános töltői is használhatóak a Type2 csatlakozós elektromos motorokkal. Hogy a kisebb robogókon nincs Type2?

elektromos motor

Erre is van megoldás természetesen, mégpedig a Schuko átalakító, amivel simán csatlakoztathatod a motorod 230 V-os, hagyományos töltőjét az oszlophoz, és amíg vásárolsz vagy dolgozol, a motorod töltődik. Mármint töltődik, ha az aksikapacitás megközelíti a gyári értéket, mondhatnák a szkeptikusok, de mi történik, ha tönkremegy a telep?

5. „Folyton” aksit kell cserélni egy vagyonért…

Ez egy régi, rossz beidegződés abból a korból, amikor a kínai, filléres, ólomsavas akkumulátorokkal érkeztek a nevetséges teljesítményű és kidolgozású robeszok. Azokban tényleg egy-kétévente „elfáradtak” az akkumulátorok, de ma már a tulajdonosi mérések alapján az első 60-70 ezer kilométeren nem kell ettől tartanod. Ez a robogó például 80 000 kilométernél jár, és nem mérhető a hatótáv csökkenése, de láttunk már százezer kilométeres e-robogót is gyári aksival.

elektromos motor
BMW CE 02

Vagyis ha tavasszal és nyáron, minden munkanapon 20-30 kilométert mész vele, akkor úgy húsz év alatt éred el a 60 000 km-es határt – mennyi az esélye, hogy addig nem cseréled le a motort? Gyakorlatilag nulla…

5+1: Nincs hangja!

Ez tényleg komoly ellenérv… Az már kiderült, hogy baleset-megelőzési szempontból semmi jelentősége a motorhangnak: a feltűnő színű ruha, a hatékony világítás és a defenzív vezetés egyaránt hatékonyabb módszer. Persze megértem, ha elsőre hiányzik az egész nap 80-90 decibellel üvöltő kipufogó, de csak azért, mert korábban hozzátartozott a motorozáshoz. Nem hiszed? Itt részletesen meséltünk róla, hogy miként ver át a saját elméd, amikor vonzónak találja a kipufogózajt vagy éppen a mérgező vegyületek szagát

elektromos motor
BMW CE 04

Röviden tehát, aki minden nap többet motorozik száz kilométernél, és háromévente beletesz százezer kilométert a robogóba, annak aggasztó lehet, hogy miként fog tölteni és mikor lesz szüksége új aksira – ezek valós félelmek, és neki egyelőre jobb választás lehet a benzines gép. Ugyanakkor gyakorlatilag senki nem megy ennyit, leszámítva néhány roppant kitartó futárt, ők viszont pont ezért váltanak mostanában elektromosra, mert a nagy futásteljesítmény miatt hosszú távon milliókat spórolhatnak.

Ezt csináld utánam: 60 km/óra feletti átlagsebesség, 115 km/h csúcssebesség kereken 100 km-es hatótáv, miközben a fogyasztás – üzemanyagra átszámolva – 4 liternek felel meg ezer (!) kilométerenként. Mindez ráadásul egy újonnan nettó 1,4 millió forintos motorral… (Valós mérés délutáni forgalomban az FQi500 modellel)

Naponta 150 kilométer az havi 4500, évente pedig 50-60 000. Márpedig 60 000 kilométer alatt a 2,5 litert fogyasztó benzinessel 900 000 forintot költesz tankolásra és úgy 3-400 ezret szervizre. Ezzel szemben az elektromos robogók (áramtarifától függően) 100-150 ezer forintból megtölthetőek ilyen távra, és a hagyományos karbantartások, mint olajcsere, motorfelújítás, szűrők, gyertyák stb. hiánya miatt a szervizelés is sokkal olcsóbb.

elektromos motor
NIU MQi GT EVO

Vagyis egy 1,5 millió forintos benzines árát újra elköltöd még egyszer az üzemanyagra és a szervizre ilyen távon, míg az elektromosnak visszahozza a vételárát az olcsóbb fenntartás.