Motorkerékpár értékesítés 2010

Motorkerékpár értékesítés 2010

- in Kiemelt cikk

A járműpiacot sújtó válság miatt nehéz évre számítottak a magyarországi motorkerékpár-kereskedők, de az eredmények a legpesszimistább előrejelzéseket is alulmúlták. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének december eleji összesítése szerint legfeljebb 5300 darabos eredményt érhetnek el a kereskedők, pedig 2009-ben még közel nyolcezer új motorkerékpárt helyeztek forgalomba.

A visszaesés különösen a pénzügyi válság előtti évek eredményeihez képest drámai. A 2006-os rekordévben még 19 ezer motorkerékpár kelt el a hazai piacon, azóta tehát több mint 70%-kal zuhantak az eladások. Korábban is az olcsó és praktikus motorok voltak kelendők, az importőrök szerint 2011-ben talán elkezdhet felpörögni a piac.

A rendszám nélküli quadok, crossmotorok és 50 köbcentiméteres robogók eladásairól – nyilvántartás híján – nincsenek pontos adatok, de szakértői becslések szerint hasonló mértékben csökkent keresettségük, mint a regisztrált nagymotoroké. A rendszámmal rendelkező motorokból a Datahouse összesítései szerint november végéig 37,1%-kal kevesebben adtak túl a kereskedők, mint egy évvel korábban. Tavaly 11 hónap alatt 3529 rendszámos motor kelt el, idén pedig csak 2220. A visszaesés az összes meghatározó márkát érintette. A piacvezető Honda 20,9%-kal, a második helyezett Suzuki 62,8%-kal, a bronzérmes Yamaha pedig 47,5%-kal kevesebb motort adott el az idén, mint egy éve. Viszonylag jól szerepelt a BMW, mely a negyedik helyre lépett előre, mivel csupán 3%-kal csökkentek eladásai.

A visszaesés az importőröknek és a kereskedőknek egyaránt hatalmas érvágás, akad azért hasznos következménye is a válságnak. A tapasztalatok szerint eltűntek azok a vevők, akik szinte teljes egészében hitelből vásárolták a motorkerékpárokat, sőt, a kölcsönt igénylők száma is drasztikusan visszaesett. Korábban a vevők 80%-a vett fel kölcsönt a vásárláshoz, mára ez az arány 20%-ra csökkent. Változtak az igények is, néhány évvel ezelőtt elsősorban a kifejezetten erős és gyors kétkerekűeket keresték a vevők (az eladott gépek 15%-a a szupersport kategóriába tartozott), 2010-ben a kisebb, olcsóbb, kedvezőbb fenntartási költségű nagyrobogók és a 125 köbcentiméteres gépek voltak a favoritok. Nem véletlen, hogy a Honda NHX110-es nagyrobogóból adták el a legtöbbet, összesen 83-at.

Honda NHX110
Honda NHX110

A szakértők szerint lassan kilábal a válságból a hazai motorpiac, akár már jövőre élénkülhet a forgalom. Bizakodásuk elsősorban azon alapszik, hogy ha lassan is, de javul a gazdaság helyzete, s Nyugat-Európában – ahol “csak” 20-25%-kal estek az eladások a krízis idején – már nő a szalonok forgalma. Sőt egyes jelzések szerint a régi motorosok mellett új vásárlók is megjelenhetnek a kereskedésekben. Azok, akik a válság nyomán, anyagi megfontolások miatt az autónál olcsóbb és könnyebben fenntartható nagyrobogóra váltanának.

Némileg a használt motorok piacát is visszavetette a válság. A Datahouse adatai szerint 2008-ban még 22,4 ezer motorkerékpár cserélt gazdát, 2009-ben már csak 19,8 ezer, 2010-ben pedig várhatóan ennél is 15-20%-kal kevesebb adás-vételt regisztráltak. Stagnált viszont a szürkeimport, december elejéig éppúgy 3600 rendszámköteles motorkerékpárt hoztak be külföldről, mint egy évvel korábban.

via: penzcentrum.hu

7 Comments

  1. Az importőrök szerint 2011-ben talán elkezdhet felpörögni a piac… Úgy legyen! (az én véleményem szerint?)

    Mai hír:

    Észtország 2011-től (éjféltől) csatlakozik az Euróhoz.
    Európában evvel már 330 millió ember használja a közös valutát, az Eurót.

    Az uniós tagságot magyarországgal együtt elnyerő államok közül Szlovénia, Ciprus, Málta és Szlovákia után Észtország az 5. amely bevezette az Eurót.

    Londoni piacelemzők szerint Magyarország leghamarabb 2016-ban válhat az euroövezet tagjává. Ebben hazánkat könnyen megelőzheti Litvánia, Lettország, sőt még Bulgária is.

  2. Ha addig meg nem bukik az euró, mint közös valuta…

  3. Nen fog (kevés dologban lehetsz annyira biztos)!

Leave a Reply