Szervusz kedves gyermekem. Szeretnék pár szót intézni hozzád, úgy is mint ismeretlen barátod, hiszen motorosok volnánk mindketten.
“Az első szabálysértő 123 km/h sebességgel hajtott a belváros felé, holott a tábla szerint 50 km/h-nál gyorsabban nem hajthatott volna. A motoros az intézkedő kollégákat és a piros lámpát figyelmen kívül hagyva tovább száguldott a belváros irányába.
A rendőrök alig ocsúdtak fel az első rekorder által produkált sebesség láttán, máris jött a következő, aki az elsőnél is gyorsabban hajtott. Őt 133 km/h sebességnél “fotózta le” a traffipax.”
Ha motoros lennél, akkor gondolnál az utcán sétáló kölykökre, akiket akkor is halálra gázolsz, ha száz méterrel előtted lépnek le a járdáról. Eszedbe jutna a többi motoros társad, akiket halálra szívatnak a rendőrök, mert te nem vállaltad a tetted következményeit. Miattad köpködnek az elvakultak – vagy épp szorítanak le az autóval, ahogy tették kawasakis barátunk esetében is -, hiszen veled, és a hozzád hasonló eszetlenekkel azonosítanak minket, amikor azt mondják: adj neki, ez is egy köcsög motoros… Tudod igazán gondolkozhatnál, mielőtt faszságot csinálsz, és – óra szerint – 140-150 közötti tempóban száguldasz egy városi szakaszon.
Csak remélni tudom, hogy legalább az egyik fotó sikerült a – felhajtott – rendszámról, és pár héten belül megérkezik a háromszázezres csekk, a feljelentés kíséretében… Szintén csak reménykedem benne, hogy komoly anyagi érvágás lesz számodra, ami miatt sajnos el kell adnod a motort.
Mert köszönjük, de az ámokfutókra nincs szükségünk.