Bosch: Minden harmadik motorbaleset megelőzhető

Bosch: Minden harmadik motorbaleset megelőzhető

              - Címkék |Cikkek

Az úgynevezett „többjárműves” közúti balesetekben (pl. autó és motor ütközésekor) a motorosok 70-75%-ban vétlenek – áll a Bosch közleményében. Most azért dolgoznak, hogy a vétlen pilóták a jövőben elkerülhessék az ütközéseket.

Szinte hihetetlenül magas szám, de kutatások igazolják, hogy a motorosok esetében 18-szor nagyobb a halálos közúti baleset kockázata, mint az autóvezetők között, ezért muszáj azért harcolni, hogy ez az arány megváltozzon. A Bosch mérnökei a motorkerékpárok és a gépkocsik közötti kommunikációval venné ki a részét a harcból.

Bosch – hatékony védelem motorosoknak

A melegebb évszakokban motorosok százezrei rajzanak ki rajzanak az utakra, és ezzel párhuzamosan sajnos a közúti balesetek száma is megemelkedik. A motorosok vannak a legnagyobb veszélyben az utakon: 2016-ban, Magyarországon összesen 1316 személyi sérüléses közúti motorbaleset történt, amelyek során ötvenen vesztették életüket. Ráadásul az úgynevezett „többjárműves” közúti balesetekben (pl. autó és motor ütközésekor) a motorosok 70-75%-ban vétlenek – áll a Bosch összesítésében.

bosch
A sofőr még nem láthatja a várakozó motorost, de a készülék már figyelmezteti a várható vészhelyzetre

Ennek egyik legfontosabb oka az lehet, hogy a motorokat nem, vagy sokkal nehezebben veszik észre a forgalomban, a kereszteződéseknél, illetve előzéskor. A Bosch éppen ezen akar változtatni: partnereivel közösen kifejlesztette egy okos megoldás prototípusát, amelynek célja, hogy az effajta veszélyhelyzetek ki se alakulhassanak.

bosch
A képernyőn nem csak a jármű, hanem a baleseti szituáció is megjelenik

A Bosch új megoldása lehetővé teszi, hogy a motorkerékpárok és a gépkocsik kommunikáljanak egymással, vagyis a motorosok számára egyfajta „digitális védelmi pajzsot” hoz létre. A motorosoknak szánt, hálózatba kapcsolt fejlesztéseivel a Bosch egy biztonságosabb és kényelmesebb jövő alapjait teremti meg a világ motorkerékpárosai – és a közúti közlekedés többi résztvevője – számára.

A biztonságos, hálózatba kapcsolt motorozásért

Biztonságtechnikai rendszerei révén (mint amilyen az ABS és az MSC motorkerékpár-stabilizáló rendszer) a Bosch már régóta a motorozás biztonságosabbá tételén dolgozik, a motorosok hálózatba kapcsolásával azonban a következő, még átfogóbb technológiai fejlettségi szintre emelheti a közúti biztonságot: a Bosch baleseti kutatásának becslései szerint a motorkerékpárok és gépkocsik közötti hálózatba kapcsolt kommunikációval a motorbalesetek közel egyharmada megelőzhető lenne.

A Bosch hálózatba kapcsolt fejlesztésének köszönhetően a néhány száz méteres körzetben tartózkodó járművek másodpercenként akár tízszer is képesek egymással információt cserélni a járművek típusáról, sebességéről, helyzetéről és haladási irányáról. A technológia így már jóval azelőtt tájékoztatást ad a vezetők számára a közeledő motorkerékpárról, hogy akár ők vagy járműveik szenzorjai érzékelnék a motorost, ezáltal pedig defenzívebb, körültekintőbb járművezetési stratégiát alkalmazhatnak.

Ilyen helyzet akkor állhat elő, amikor a motorkerékpár például egy többsávos úton hátulról közeledik egy autó felé, s a jármű holtterébe kerül, vagy az előzéshez sávot vált. Ha a rendszer potenciális veszélyhelyzetet ismer fel, a motorost és az autóst is a műszerfalon villogó fényjelzéssel, valamint hangjelzéssel is figyelmezteti. Ilyen esetekben a közúti közlekedés összes résztvevője létfontosságú információt kap, amely aktívan járul hozzá a balesetek elkerüléséhez.

Az egyik leggyakoribb kiváltó ok az elsőbbségi szabályok megszegése. Ezt aligha lehet teljesen felszámolni, de ha elterjed a Bosch eszköze, már nem mondhatja azt a sofőr, hogy nem látta a motort, és ezért hajtott ki elé…

A motorkerékpárok és az autók közötti gyors adatcsere alapja az ITS G5 nyilvános WLAN szabvány. Annak érdekében, hogy a szükséges információkat a távolabb közlekedő motorosok és autósok is megbízhatóan megkaphassák, a technológia az úgynevezett többszörös ugrás elvét alkalmazza, vagyis az információt automatikusan küldi egyik járműről a másikra.