Hamarosan itthon is kapható az egyik legdurvább kétkerekű, amit csak civil motoros megvehet, a BMW HP4 Race, ám aki beruház rá, jobb ha tudja, nem akármilyen szervizköltségek várnak rá…
Vonzó műszaki megoldások, melyek mind az elérhető legjobb teljesítményt szolgálják – ezen erények a legapróbb részleteikig tökéletesen kidolgozott és egyedileg készült gyári versenymotorok alapvető jellemzői közé tartoztak. Immáron ez nem csak a profi pilóták kiváltsága, ugyanis az új HP4 RACE-szel a BMW Motorrad mindössze 750 példányban készülő, vérbeli versenygépet mutat be.
215 lóerő és 171 kilós menetkész tömeg – van még kérdés?
A 13 900-as percenkénti főtengelyfordulatnál 215 lovas, és csurig tankolva is csak 171 kilós (!) HP4 Race-szel a BMW Motorrad a világ első motorkerékpárgyártójaként valósítja meg a teljes egészében karbonból készült, mindössze 7,8 kilogrammos főváz ipari mértékű előállítását, ezzel mindenki számára elérhetővé téve e jövőbemutató technikát. Az első és a hátsó keréktárcsa szintén e high-tech anyagból készül, amely célzott szilárdsági kialakítása mellett mintegy 30 százalék tömegmegtakarítást eredményez a kovácsolt könnyűfém keréktárcsákhoz képest.
Nem kérdés, hogy ez napjaink egyik legjobb és leggyorsabb kétkerekűje, de az elképesztő teljesítmény természetesen rendhagyó karbantartási feladatokkal is jár… Hogy melyek ezek? Lássuk a legfontosabb tételt, az erőforrást!
Egy belga motoros 436,5 kilométert tett meg töltés nélkül a Zero DS elektromos motorral. Az eredmény kétségkívül figyelemre méltó, de az ördög ezúttal is a részletekben rejlik…
Egymilliós értékvesztés tízezer kilométer alatt? Egy tulajdonos tapasztalatai 10 000 kilométer során a kínai Benellivel: előnyök, hátrányok, és az ok, amiért 5 hónap után máris eladta az új gépet…
3 Comments
Sonka Neri
Újra és újra eszembe jut a mondás: Aki majmot tart, tartson banánt is…
A Parlament honlapján elérhető, tegnap életbe lépett utasítás lényege, hogy „a Rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni”, azaz minden rollerestől megkövetelheti a robogókon, segédmotoron kötelező felszereléseket.
Parázs vita alakult ki egy fénykép alatt, ahol az álló kocsisort megelőző motorosok láthatók. Az olvasó fényképezőt ragadt, hogy “felnyomja” őket, de felmerül a kérdés: nem lett volna jobb egyszerűen odafigyelni rájuk?
Egymilliós értékvesztés tízezer kilométer alatt? Egy tulajdonos tapasztalatai 10 000 kilométer során a kínai Benellivel: előnyök, hátrányok, és az ok, amiért 5 hónap után máris eladta az új gépet…
Egy belga motoros 436,5 kilométert tett meg töltés nélkül a Zero DS elektromos motorral. Az eredmény kétségkívül figyelemre méltó, de az ördög ezúttal is a részletekben rejlik…
Harley-Davidson Pan America 1250 ST vagy Special? Összehasonlítottuk a két túraenduró teljesítményét, futóművét, tömegét és felszereltségét. Melyik jobb neked?
Sonka Neri
Újra és újra eszembe jut a mondás: Aki majmot tart, tartson banánt is…
Robi
Inkább egy Kawasaki H2R, az legalább szép is.
Powerslave
215 gebéért ötezrenként blokkot cserélgetni valószínűleg a nehéz felfogásúak kiváltsága.