Megtanulok motorozni! – II. rész

Megtanulok motorozni! – II. rész

- Kategória: Kiemelt cikk
2

Sorozatunk következő szereplője, Benyó Sándor abszolút kezdőnek számít, így kapva kapott az alkalmon, hogy egy kis pályázással csiszolja tudását, mielőtt utassal is belevág az idei hosszabb túrákba…

– Alig két éve vizsgáztam le, 2015 szeptemberében, majd nem sokkal később meg is vettem életem első nagymotorját, egy Suzuki GSX650F-et – kezdte történetét. – Amíg össze nem barátkoztam a géppel, jobbára egyedül motoroztam, majd némi rutinszerzést követően már utasommal indultam túrázni, s most is ezzel jöttem a képzésre.

Már most biztos vagyok benne, hogy ezentúl minden szezont ilyen „bemotorozással” kezdek majd!

– Ritkán veszem elő a Suzukit, de akkor 1-2 héten belül nem is térek vissza a garázsba, többnyire 2-3 ezer kilométeres túrákon használom, ahol bizony néha értek meglepetések – legyen szó durva visszafordítóktól vagy akár csak figyelmetlen sofőrökről. Ezért is határoztam el, hogy mielőbb elmegyek egy motorostréningre, majd a SportMotor.hu-n látott cikk, illetve jóbarátom ajánlásai alapján a kakucsi képzésre voksoltam.

Nehéz az álló kocsit kikerülni…

– Szerettem volna magabiztosabban kezdeni a szezont, ezért idejekorán, márciusban bejelentkeztem, és április első hétvégéjén már ott sorakoztam a többi motorossal az alföldi pályán. Bevallom őszintén, voltak nehéz pillanatai a hétvégének: például a hirtelen irányváltás, más néven „az álló autó kikerülése”, mikor tilos a fékhez érni, sőt nincs is idő rá, csupán a lehető leggyorsabb irányváltással kell elkerülni a képzeletbeli akadályt, majd visszatérni a saját sávomba. Mit tagadjam, jócskán túlléptem a komfortzónám határait, de megérte, mert így végül sikerült a gyakorlat, és biztos vagyok benne, hogy éles helyzetben is hasznos lesz, hogy „túlléptem a saját árnyékomon…”

„Mi volt a legemlékezetesebb a kakucsi hétvégén? Azt hiszem, a családias hangulat, az elképesztően finom vacsora, no meg a tréninget lezáró örömmotorozás a pályán!”

Összességében magabiztosabban terelgettem a Suzukit a képzés után, és feltűnő volt, hogy az odavezető úton még oly’ görcsös üléshelyzet is mennyivel lazábbá vált, egyszerűen jobban érzem magam a nyeregben, és ez a motorozásomon is meglátszik. Hasznosan telt a Kakucson töltött idő, ezért már most elhatároztam, hogy ezentúl minden szezon elején elmegyek a TommoT oktatására, hogy levakarjam magamról a téli rozsdát…

Most rajtad a sor!

Te is szeretnéd tovább csiszolni tudásod? Most segítünk benne! Közös akciónkban 13 000 forintot* kapsz vissza a képzés árából, ha utána Te is elmeséled, mit tapasztaltál a tréningen, illetve miként segítettek az ott elsajátított mozdulatok. Hajrá, jelentkezz most!

Név (kötelező)

Telefonszám (kötelező)

Email (kötelező)

Üzenet

A küldés gomb megnyomásával elfogadod az adatvédelmi feltételeinket. Az adatvédelmi szabályzatunk itt érhető el: https://hegylakok.hu/adatvedelem/

A kétnapos képzés magában foglalja az ingyenesen biztosított szállást, kétszeri reggelit és meleg ebédet, korlátlan üdítő-, ásványvíz-, kávéfogyasztást. Emellett folyamatos vezetéstechnikai oktatást a gyakorlópályán, valamint legalább egyszeri, kimerítő pályamotorozást a Kakucs-Ringen. A tréning ára 58 000 Ft, illetve ha utassal érkezel, az ő szállása, valamint teljes ellátása plusz 9000 Ft-ba kerül. A képzést a TommoT Vezetéstechnika elismert szakemberei tartják a kakucsi pályán.