Alapvetően paranoiás vagyok a közlekedésben, hiszen – a vezetésoktatóm szavaival élve – puhatestűként vágok a közlekedés sűrűjébe. Rollerezéshez, kerékpárra is sisakot húzok, motorozáshoz alap a protektoros védőfelszerelés és a kesztyű. A kis Motron egész éves használatával viszont eljutottam oda, hogy szemüveges vezetőként a rövid, városon belüli szaladgálós feladatokhoz kell valami praktikusabb fejvédő, mint a meglévő zárt sisakok.
A motorjogsi megszerzése után a nyitott sisak miatt kapja az ember a legtöbb kéretlen horrorsztorit mindenféle ismerőstől, akik nem győzik sorolni a baleseteket és a sérüléseket. Sajnos a moduláris és felnyitható sisakok nem sokkal praktikusabbak a zártnál rövid távon, Országútra, autópályára hosszabb túrákra pedig ott a NEXX Vaal, amit nagyon szeretek és amit legfeljebb az újabb generációjára cserélnék el. A végeredmény egy jó minőségű nyitott sisak lett, ami azért megfelelő védelmet képes nyújtani, de biztosítja a hétköznapokban a praktikumot is. Műszaki paramétereket tekintve az ECE minősítés alap, de szerettem volna ha túraenduró-sisakokhoz hasonló napvédelmet is nyújt, lehet szemüveggel hordani, mosható és cserélhető a bélése, és ezúttal, kivételesen gyors-záras a csat mechanikája.
Ezt olvastad már? Úgy volt, hogy idén nem veszek új motort… aztán megláttam a Viziont
Miért rendeltem meg az Acerbis JET ARIA 22-06 Dual road sisakot?
Franco Acerbis – miután Amerikában egy krosszmotorversenyen találkozott a legendás Preston Pettyvel, 1975-ben megalakította Acerbis Plastica Italia néven saját cégét. Polietilén alapanyagból készítettek krosszmotor-kiegészítőket, de az áttörést 1981-ben az akkor formabontó Elba fényszóróval érték el. 1981 Rallye Sanremo versenyt Ari Vatanen előtt megnyerő Michele Mouton, frissen debütáló Audi Quattrójának látványa nyűgözte le és ihlette meg Acerbist. Ekkor pattant ki a fejéből a ma már jól ismert terepmotor-fényszóró ötlete.
Az Audi ekkor alkalmazta először az akkor rendkívül modernnek számító, téglalap alakú lámpát, elvégre a legtöbb autó és motor valamilyen kerek fényforrással készült akkoriban. A formavilágon kívül a rögzítést is forradalmasította a tervezés során: konzol nélkül, gumipántokkal lehetett felszerelni az első villákra Acerbis univerzális enduró- és krosszmotor-fényszóróját, és a sérülésekre is gondolva a lámpatest burája törésbiztos volt. Ugyancsak 81-ben sikerült elkészülni az első verzióval, amit az Elba szigetén rendezett endurókupán használtak a pilóták. A forma, a teljesítmény és a praktikum tökéletes kombinációja etalonná tette a versenysportban a márkát és a cég fényszóróját.
A 80-as évektől megjelent az Acerbis a motoros védőfelszerelések és ruházati termékek piacán is. Először csak krossz- és enduróalkatrészekkel, valamint a szakágakhoz tartozó ruházattal rukkoltak elő, majd később Dual Sport közúti és trailöltözetek is feltűntek a vállalat katalógusaiban.
Milyen az Acerbis Jet Aria a hétköznapokban?
A Jet Aria sisak is terepmotoros szempontok szerint készült. Legfontosabb tulajdonsága, ami kiemeli a nyitott sisakok közül, az a spoiler, ami ráadásul állítható. Mérete tökéletes, nem fütyül nem sípol a szélben, és nem rángatja az ember fejét nagyobb sebességnél sem.
Prémium minőségét igazolja a rendkívül az 1110 grammos tömeg és a dupla héjszerkezet, ami hipoallergén és mosható bélést rejt. Nagyon fontos: az Acerbis termékekhez minden egyes elem külön is megvásárolható, legyen az rögzítőcsavar vagy bélés, szükség esetén könnyedén pótolhatóak. Aki dobott már ki páréves sisakot, mert eltört egy légterelő vagy hiányzott egy csavar, az bizonyára érti, ez miért fontos…
Számomra a szemüveg miatt ez nem perdöntő – sőt, más sisaknál sem használom – de érdemes kiemelni, hogy a beépített lehúzható napszemüveg mérete túl kicsi. Próbáltam előrébb húzni a bukót, minden más mérete megfelelő, így ennek is passzolnia kéne, de sajnos ez a részlet egyszerűen nem tökéletes.
Mindent figyelembe véve az első pár ügyintézés után bátran ajánlom robogóra, rollerre ezt a típust. Rettentő praktikus, különösen szemüvegeseknek, hiszen rendkívül könnyű fel- és levenni, s a bélés is masszívan tartja a fejet.
Ráadásul az árára sem lehet panasz, mert kereskedőtől függően az ára 100 euró környékén mozog, de akcióban akár 80 euró alatti áron is hozzájuthatsz.
Ennyiért ez egy remek minőségű, jó ár/érték arányú, praktikus fejvédő a mindennapi, rövid utakra. Ebben tökéletes társa a tavaly vásárolt Motron Vizion is, mely akár egyhónapnyi szemeskávé adagot is hazahoz boldogan az áltankba rejtve:
Ugyanazt szeretem mindkettőben: a remek Motron Vizion és az új sisak is hatékony, praktikus eszköz a városi, elővárosi közlekedésben: rengeteg időt spórol, és élvezetessé teszi az autóval idegőrlő és lassú közlekedést.
















