Már három éve fejlesztik, több prototípus-változatát bemutatták, de idén végre megjelent az RQi végleges, rendszámos kivitele. Lássuk, mit tud a márka legerősebb és leggyorsabb modellje!
Jóllehet, még csak 10 éve alapították az elektromos motorokra szakosodott NIU-t, a vállalat növekedésére jellemző, hogy ennyi idő alatt beverekedte magát a tíz legnagyobb (!) motorkerékpár-gyártó közé, holott kizárólag elektromos modellek sorakoznak a cég kínálatában. Az évente eladott több mint egymillió motor arra utal, hogy valamit nagyon eltaláltak a NIU-nál…
Indul a 110 km/órás végsebességű NIU RQi forgalmazása
Köztudott, hogy az elektromos motorok kapcsán általában a szerény végsebességet, hatótávot és a nem túl megnyerő formatervet említik hátrányként, ezért a nemrég leleplezett NIU RQi tervezői mindhárom területen „belehúztak.” Egy olyan gép körvonalait vetették papírra, ami bármelyik neoretró stílusú csupaszmotor mellé bátran odaállítható, és 110 km/órás végsebességével városon kívül is lazán tartja a forgalom tempóját.

Hogy minél egyszerűbb legyen a töltés, az aksi természetesen kivehető, sőt ez arra is lehetőséget ad, hogy aki a motorral dolgozik, futárkodik, az egy tartalék telepre beruházva akár egész nap zavartalanul közlekedjen a motorral. Az RQi elméleti hatótávja ugyanis 105 km, míg a 72 V-os, 2 x 36 Ah-s akkumulátor töltése négy órát vesz igénybe, így „vetésforgóban” használhatóak a telepek, ha valaki városon belül napi 150 és 200 km közötti távolságot, azaz havonta 4-6 ezer kilométert motorozna.

Miként említettük, a NIU 7,5 kW-os csúcsteljesítményével 110 km/órás végsebességre képes, lassításáról pedig 300-as és 240-es féktárcsák gondoskodnak. Nem győzzük kiemelni, hiszen az e-motorok között ez igazi ritkaság, hogy
a kétcsatornás ABS és a kipörgésgátló is alapáras az RQi-n, pedig a hasonló teljesítményű elektromos kihívók általában „csak” fékerőelosztóval felszereltek.
A dupla teleppel együtt 186 kilós RQi 2,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 50-re, ami azt jelenti, hogy nem lesz kihívója az A1-es, benzines motorok között, sőt az elektromosok közül is kevesen tartják vele a lépést.

Az alkatrészeket alaposabban megnézve tisztán látszik, hogy prémium minőségű motorról van szó, s igaz ez a beszállítókra is. Elvégre a hatalmas, 300-as első tárcsához Brembo féknyerget társítottak, a filigrán könnyűfém felniken pedig Pirelli abroncsok feszülnek, és az első-hátsó kamera is alapáras a gépen. Lássuk be, utóbbi egyaránt kapóra jöhet a túrákon, valamint a vitás közlekedési helyzetekben…

Az összesen négyféle, bordó, ezüst, piros és zöld fényezéssel készülő RQi forgalmazása hamarosan kezdődik, a modell áráról és műszaki adatairól a hazai forgalmazó honlapján találsz további részleteket.
Galéria – NIU RQi
Kapcsolódó anyag: kipróbáltuk a 110-zel hasító, autópályán is használható e-robogót

















