Mi változott a motorokon az Euro 5+ környezetvédelmi norma bevezetése után?

Mi változott a motorokon az Euro 5+ környezetvédelmi norma bevezetése után?

              - Címkék |Cikkek, Közélet

Az új motorkerékpárokra vonatkozó környezetvédelmi előírások ismét szigorodtak: a korábbi Euro 5-ös norma helyét átvette az Euro 5+, amely idén már kivétel nélkül, minden frissen forgalomba kerülő modellre érvényes.

Amikor 2020-ban bevezették az Euro 5 szabványt, sok motorrajongó intett búcsút kedvelt típusainak, elég, ha az olyan ikonokat említem, mint például a legendás ZZR1400. Az új emissziós határértékek betartása komoly műszaki fejlesztéseket igényelt, ami számos gyártó számára gazdaságtalanná tette bizonyos modellek további forgalmazását – több népszerű típus is eltűnt a kínálatból.

Mi változott az Euro 5+ bevezetésével?

Az Euro 5+ nem teljesen új szabályrendszer, inkább egyfajta finomhangolásnak tekinthető. A kipufogógázokra vonatkozó határértékek lényegében nem módosultak, azaz ugyanolyan kibocsátási korlátozások vonatkoznak a gépekre, viszont a jogszabály nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy bármikor számonkérhető legyen a környezetbarát működés. Ez azt jelenti, hogy a motoroknak nemcsak új korukban, hanem használtan, akár többtízezer kilométer után is teljesíteniük kell a szigorú kibocsátási normákat.

Az új előírás kötelezővé teszi a korszerűbb fedélzeti diagnosztikai rendszer (OBD) alkalmazását. Ennek köszönhetően a katalizátor, a lambdaszonda és más érzékelők állapotáról pontosabb visszajelzést kap a motoros és a műszaki vizsgán dolgozó szakember is. A túlmelegedésből fakadó teljesítménycsökkenés vagy a kipufogórendszer hibái sem maradhatnak rejtve. Vagyis a jövőben a motorosoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a rendszeres karbantartásra – a kipufogórendszer, a katalizátor és a szenzorok állapota kulcsszerepet játszik abban, hogy a gép hosszú távon is megfeleljen az előírásoknak. Bár korábban felmerült, hogy az Euro 5+ a zajkibocsátás szigorítását is tartalmazni fogja, az elfogadott uniós rendeletben ez végül nem szerepel, a zajhatárértékek tehát egyelőre változatlanok maradnak.