Hogyan védd meg a motorod? – III. rész – Mechanikus védelem

Hogyan védd meg a motorod? – III. rész – Mechanikus védelem

- Kategória: Kiemelt cikk
1

A lopás egyik leghatásosabb ellenszere, ha nem hagyjuk, hogy prédává váljon kétkerekű kedvencünk. Fogadjátok meg tanácsainkat, hogy ne legyenek nyugtalan éjszakáitok!

Előző cikkeinkben szót ejtettünk arról, hogy miként küzd a hatóság a tolvajok ellen, és hogy mit tegyünk azért, hogy a bűnözők messziről elkerüljék a motorunkat. Sorozatunk harmadik részében a mechanikai védelem témakörét járjuk körül – tartsatok velünk!

Beválhat a filléres megoldás is?

Nem hiába építettek be a gyárban indításgátlót és kormányzárat, netán riasztót, elvégre ezek megvédik a járgányt – hallhatjuk ismerőseinktől, sok laikus sofőrtől és motorostól. Az igazság az, hogy ez a gondolatmenet még a zárt karosszériás és nehezen meglovasítható autóknál sem állja meg a helyét, nemhogy a kétkerekűeknél. Hiszen aki tolvajlásra adja a fejét, általában tisztában van azzal, milyen módon járjon túl a jellemzően nem túl bonyolult, gyári védelmi rendszerek fejlesztőinek eszén. Emiatt nem nagyon létezik ma olyan nagy sorozatban gyártott motorkerékpár, amit – kiegészítő védelem híján – ne tudnának ellopni. Sőt, még az amatőröknek is teremhet babér, mivel egy le nem rögzített sportmotort három markos legény másodpercek alatt feldob egy trélerre, aztán futhatunk a motorunk és a pénzünk után.

Lopásgátló? Kezdjük az alapoknál!

A mechanikus védelmi eszközök tárháza rendkívül gazdag, szinte csak pénztárcánk szab határt. Ha nem tudunk sok pénzt rászánni, kezdésként ruházzunk be egy féktárcsazárra! Ez az egyik legnépszerűbb termék, már 3-4 ezer forintért találunk ilyet a piacon, tízezres áron pedig minőségi, riasztóval egybeépített változatra bukkanhatunk. Ráadásul könnyű kezelni és kis helyet foglal, emellett valóban megakadályozhatja, hogy lábon elvigyék a féltett kincsünket. Akinek van még némi pénz a bukszájában, az nézzen körül a fent említett riasztós változatok között is! Ezek éles hanggal hívják fel a figyelmet arra, hogy babrálnak a járművel, mozgatás, rázkódás és a legkisebb mozgás esetén is felcsendül a sziréna. Tudnunk kell, hogy még a legprofibb féktárcsazár sem nyithatatlan, ráadásul többnyire nem is a zár hatástalanítását választja a tolvaj, hanem egy fűrésszel elvágja a tárcsán átnyúló stiftet vagy reteszelő mechanikát.

Trükközhetünk is a féktárcsazárral – ha a zárat befelé fordítva helyezzük el, akkor egy duplatárcsás motornál lehetetlen lesz azt megfúrni, megpiszkálni

Sajnos mi is megtapasztaltuk, hogy milyen sérülékeny szerkezet ez, ugyanis amikor Prágában megpróbálták ellopni a motorunkat, a tolvajok a tárcsazár zárbetétjének estek neki először. Mivel így már nem lehetett nyitni, mi is a tárcsán átfűzött csapját kezdtük elvágni, ami alig fél perc alatt (!) megadta magát, pedig fűrészkeret híján csak puszta kézzel, egy szál fűrészlappal estünk neki. Az már csak hab a tortán, hogy eközben vagy húsz-harminc ember sétált el mellettünk, rá sem kérdezve, hogy miért próbáljuk lefűrészelni a lakatot az ott parkoló motorról…

Horgonyozzuk le!

Önmagában tehát a tárcsazár nem véd, voltaképpen akkor tudhatjuk biztonságban a gépet, ha valamilyen módon egy másik tárgyhoz rögzítjük. Ehhez elengedhetetlen, hogy találjunk egy masszív fémszerkezetet – kerítést, kaput, fém úttorlaszt, biciklitároló rudat, útjelző táblát stb. -, amihez odaköthetjük a motorkerékpárt.

A rovat és a motorlopás elleni küzdelem támogatója a Sentinel Protect

Mielőtt nekiállunk a műveletnek, győződjünk meg róla, hogy a kiválasztott szerkezet valóban stabil és erős, nehogy ezen a „banánhéjon” csússzon el a védekezésünk! A rögzítő eszközök között a legegyszerűbb az úgynevezett U-lakat, ennek létezik hurokkábeles, az első kereket is védő változata, és riasztós kiviteleket szintén vehetünk, de utóbbiak ára már rendre túllépi az ötvenezer forintot.

A vaskos és nehéz láncok biztosan elrettentik az amatőröket. A különféle internetes piactereken felbukkannak használt portékák is, érdemes azok között is körülnéznünk

Mellette különféle acélsodronyokat, kábelzárakat és lakattal kombinált lezáró láncokat választhatunk, az internetes áruházakban 1200 forinttól (Delight motorkerékpár lakat) 87 ezerig (Abus Granit Power Chain) terjednek a kínálat. Az olcsó húsnak híg a leve mondás ezeknél az eszközöknél is igaznak bizonyulhat, azonban érdemes egy pillantást vetni a külföldi terméktesztekre, hisz nem egyszer az olcsóbb vagy közepes árfekvésű eszközöket hozzák ki győztesnek. Tény, hogy a masszív lánccal és zárral nehezebben boldogulnak a gengszterek, de persze a tolvaj felkészültségétől, valamint a motor kedveltségétől is függ, hogy nekiáll-e a lopásnak vagy sem.

A garázsból is elviszik?

Számtalan olyan esetről hallani, amikor lezárt garázsból vagy kamerával védett mélygarázsból viszik el a kétkerekűt. Az igazság az, hogy egy zárt hely mindig könnyebb terep a tolvajnak, hisz „munka” közben nem látják, nem zavarják – ezt tartsuk észben és ennek megfelelően tároljuk a járművünket! Alakítsunk ki egy masszív, eltávolíthatatlan rögzítőpontot a helyiségben, de úgy, hogy ne a padlóra, hanem a falra, a talajtól legalább 30-40 cm-re szereljük azt. Így megakadályozhatjuk, hogy a tolvaj szétverje a lakatot vagy a láncot, hiszen a levegőben lógó eszközzel nem boldogul majd. Jó ötlet, ha telepítünk a garázsba egy talajhoz fogatott kerékrögzítőt vagy egy olyan állványt, amit nem lehet elmozdítani és megtartja a teljes motort. Igaz, nemigen van zárható belőlük, viszont ezek is bonyolítják a rosszfiúk dolgát, tehát a hasznunkra lehetnek.

A motorosboltok falra rögzíthető lakatszemei elég drágák. Lehet, jobban járunk, ha professzionális lakatossal készíttetünk egy olyan egyedi darabot, ami a felhasználási igényünkhöz is jobban illik, mint a tucattermék

Ne menjünk el szó nélkül a garázsok védelme mellett, mert nem ritkán éppen ez a gyenge láncszem a rendszerben. Sűrűn előfordul, hogy nincs is zár a garázskapun, vagy ha van, azt egy erősebb rúgással hatástalaníthatják. Célszerű szakemberrel megnézetnünk a bejáratot, vajon milyen módszerrel akadályozhatjuk meg a behatolást. Jó, ha van kamera, ami szemmel tartja nemcsak a garázs területét, hanem a bejárat előtti részt is. Ma már nem számít különlegesnek a mozgásérzékelős, a kamera élőképét a telefonunkra továbbító rendszer, érdemes ilyet kiépíteni. Miként az előző részekben említettük, mindig érdemes egyedi védelmi megoldást használni, és igaz ez a garázskapura is. Időveszteség és plusz kockázat a tolvajnak, ha egy teljesen ismeretlen zárral, lakattal szembesül, és sokszor ezen múlik, hogy meghátrál-e.

Ne hagyjuk parlagon a ruhát, dzsekit se!

Csak az első lépés, hogy magát a motort óvjuk az enyves kezektől, ugyanis ott vannak a motoros kiegészítők, a kesztyű, a kabát, a nadrág, a sisak vagy éppen a protektor – ezek önmagukban is kitehetik egy olcsóbb motor árát. Előfordul olyan helyzet, hogy nem tudjuk magunkkal vinni a ruhát, és a motoron kellene megoldanunk biztonságos tárolást. Nos, erre is létezik megoldás, tudniillik az ismertebb zárgyártó cégek kínálatában felbukkannak úgynevezett sodronyos kábelzárak is. Ezek közös jellemzője a valamilyen védőburkolatba húzott, több méter hosszú acélsodrony, amit – általában – számzáras végződés köt össze. Ugyan egy vékony sodronyt egy kisebb erővágóval is el lehet csípni, de a ruhára pályázó tolvajok zöme nem akar bajlódni az ilyennel, és inkább továbbáll, ha nem szerzi meg egy mozdulattal a kiszemelt darabot.

Nem ritka, hogy a futárok hanyagul a kormányra, tükörre dobják a sisakjukat. Mi ne tegyünk ilyet, hiszen csak egy mozdulat, és már viszik is a drága fejvédőt!

A különféle oldal- és hátsó dobozok között az olcsó, tízezer forint alattiak zárja szinte fabatkát sem ér, ellenben számtalan masszív termék is elérhető, ahol nagy hangsúlyt fektettek a doboz tolvajbiztos rögzítésére és a nyithatatlanságra. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy nézzen körbe a motoros- és túraboltokban, hiszen biztosan talál olyan boxot, ami ár-érték arányban megfelel az igényeinek.

Végül pedig ne feledjétek: a legprofibb zár és lakat is hatástalan lehet, ha rosszul használjátok. Mindig feszesen, vázon és/vagy lengőkaron átfűzve rögzítsétek a motort, mégpedig úgy, hogy a lánc ne érjen a földre! Ezzel jó eséllyel az amatőröket és a profikat is elriasztjátok, akik inkább könnyebb préda után néznek.

Motorlopás – a sorozat eddig megjelent részei:

Hogyan védd meg a motorod? – I. rész – Motorlopások Magyarországon

Hogyan védd meg a motorod? – II. rész – Így látnak minket a tolvajok

Hogyan védd meg a motorod? – III. rész – Mechanikus védelem

4sr HUngary