Lehet vitatkozni, hogy melyik a veszélyesebb: városban százzal vagy országúton 200-zal hasítani, de kár ezt feszegetni – ez a tempó versenypályára való, értelmes ember pedig lakott területen eleve nem erőlteti a gyorshajtást. Hiszen elég egy kiszaladó gyerek, figyelmetlen bringás vagy autós, és máris főhet a sofőr feje, hogy otthon vagy valamelyik BM-intézményben tölti a következő hónapokat…
Nemrég lezárult a legújabb, összeurópai traffipax-razzia, ahol természetesen a gyorshajtókra vadásztak a zsaruk. Ennek apropóján a korábbi rekorderekre tekintünk vissza, élen a 2021-es „megyei csúcstartóval”, aki óra szerint 160-nal, valós 147 km/órával száguldott lakott területen:

Jó pár motoros is bekerült a „kétszázas klubba”, de szerencsére a rendőrök általában „elégedettek” a bukósisakosokkal. Többször nyilatkozták, hogy egy szűk kisebbség, pár százalék a renitens, és a 200 ezer hazai motoros többsége nem ad munkát a járőröknek, sem a helyszínelőknek…
Ezt olvastad már? Olvasói levél – miért büntettek meg, ha 50 helyett csak 64-gyel mentem?
Sőt egyre gyakrabban az autósoknak üzennek, hogy ne kiáltsanak rögtön gyorshajtást. Ne mondják, hogy száguldó motoros, csak mert a kétkerekűek gyorsabbak, mint ők.
– A motorosok lényegesebben gyorsabban haladnak, akkor is, ha nem lépik át a megengedett sebességet. Gyorsabbak sávváltásnál és lendületesebbek az előzési manővereknél is
írták a rendőrök, arra utalva, hogy főként városban utat érdemes utat adni a felépítésükből fakadóan fürgébb motoroknak, melyek szabályos sebességgel haladva is fürgébbek az autóknál.

Sebességrekorderek a hazai TISPOL-akciókban
Persze 200 ezerből mindig akad egy (több) önjelölt ghostrider – akárcsak az autóvezetők és más közlekedők között –, akik bőven adtak munkát a traffipaxoknak. Ne legyünk hát szemellenzősek, a csúcstartó autósok mellett igenis muszáj megmutatni – ha másért nem, hát elrettentésként – a zsaruk által összegyűjtött, motoros kihágásokat is.
Kapcsolódó anyag: valóban beméri a VÉDA a távolodó motort?
Noha 2019-ben hűvös volt a tavasz, Szabolcsban már április elején nyakon csípték az első csúcstartót, aki a 4-es úton szaladt bele a zsarukba. 90 helyett 204-gyel fotózták le, ami 200 ezer forintos csekket „ért”.

Ennél is jobban belehúzott az a motoros, aki a júniusi TISPOL-akció „csúcstartója” lett: több mint tízezer gyorshajtó közül ő kapta a legnagyobb bírságot, mert 216-tal ment a 760-as úton, Felsőpáhok közelében:

Mondjuk ő is „kevés volt” a képzeletbeli motoros dobogó második fokán álló kawással szemben. A 37-es úton zajlott akcióban tucatnyi autós és motoros akadt fent, akik közül egy 54 éves, újfehértói motoros „vitte el a pálmát” egy ZX-9R-rel – a megengedett több mint kétszeresével, 227-tel száguldott el a yard előtt:

Még hogy nincs humora a motorosoknak? Amikor megkérdezték, hogy hová ilyen sietősen, ő csak annyit mondott:
egy lángosra ugrott át Borsod megyébe.
Ez persze nem hatotta meg a rendőröket, hiszen ilyen kihágásnál nem is mérlegelhetnek: megírták a 300 ezres csekket. Azért a Police.hu-ra is kitett beszámolóban megemlítették, hogy nem öncélú száguldozás volt – a lángos, az lángos… Bármennyire gyorsak a sportmotorok, a 8-as úton 259 km/órával lefotózott motoros hölgy is csak ipari tanuló az M3-ason lecsevégre kapott sofőr mellett.

Valószínűleg örökös hazai csúcstartó az a BMW-s, aki 283-mal ment az M3-as autópályán – ezt tényleg nehéz lesz bárkinek überelnie, különösen pont egy traffipax előtt.
Végül pedig jöjjön az ember, aki semmiből nem tanul: ez az opeles nyolc hónap alatt 73 alkalommal (!) lépte át a megengedett legnagyobb sebességet Bács-Kiskun megyében, pontosabban ennyiszer mérték be – írták a rendőrök a police.hu-n.

Összesen 2,5 millió forintnyi bírságot gyűjtött be a sofőr a 73 gyorshajtással, de arról nem szól a fáma, hogy ezt sikerült-e behajtani a visszaeső gyorshajtón.
A KRESZ és a bírói ítéletek: még sincs elsőbbsége a gyorshajtónak?