A Superbike vb-n szerzett tapasztalatok alapján fejlesztették, de vajon mit tud egy olyan motoron, mely nyomatékosabb és sokkal nehezebb, mint az ott induló gépek? Kipróbáljuk. Félve vágtam neki az első hosszabb túráknak a Diablo Rossóval, ugyanis minden adott volt, hogy eredeti küldetésétől teljesen idegen környezetben teszteljem a papucsokat. A motorom vagy 60-80 kilóval (csomagokkal együtt meg vagy egy mázsával) súlyosabb, mint amilyen vasakra tervezték a Pirellit, miként a hegyvidéken előforduló 6-8 fokos, nedves környezte sem éppen barátja az ilyen spéci, részben pályázásra megálmodott gumiknak. Szerencsére elég volt nagyjából ezer kilométer, hogy minden kételyem, pontosabban _szinte_ minden kételyem köddé váljon. Hiszed vagy sem, a Diablo Rosso tényleg az a gumi, ami már néhány forszírozottabb kanyar után megmutatja, hogy miben is tud többet az univerzális túrasportabroncsoktól. Ha begőzölnél a szerpentinen, akkor sem jön zavarba, húszpercnyi megfeszített hágózás után is pontosan úgy tapad, mint amikor az első visszafordítóból gyorsítottam ki teligázon, ami nem mellesleg vagy 150 Nm-es nyomatékot jelent a ZZR-en. Csak összehasonlításként: a céges dízel furgon, ami nem ritkán három tonnát cipel, erős izgalmi állapotban présel ki magából 130 Nm-t… Vízen is helytáll? Mivel csak 1200-1300 kilométer van a papucsokban, korai még messzemenő következtetést levonni a futásteljesítményre, az azonban szót érdemel, hogy éppen a mumusként emlegetett vizes körülmények között okozott igazán nagy meglepetést az abroncs. Mivel az utóbbi 8-10 napban egy futó zápor nem sok, annyi sem esett, mesterséges próbának vetettük alá: az autómosóban samponnal, vízzel, sőt a fényezésnek oly’ kedves viasszal alaposan megáztattuk az abroncsokat, majd úgy vizesen – és waxosan – kigurultunk vele a mosó előtti üres szervizútra. Csak úgy csillogott a forró viasz a vízen, a gumi úgy nézett ki, úgy ragyogott, mint amit olajjal kentek be, amit – lássuk be – az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent egy motorosnak… Egyesben gázt adva háromezernél meglódult a motor, 4-5 ezer között már feszülten készültem, hogy a víztől tocsogó gumi miként veszít tapadást, de ehelyett egészen más történt: mintha csak száraz lenne, tökéletesen betapadt, és az első kerék elemelkedése jelezte, hogy köszöni szépen, egy ilyen gerenda hosszúságú motort is bármikor kerékre állít, víz és wax ide vagy oda. Az út végén szándékosan nagyot fékezve is hasonlóan vizsgázott – az ABS csak egy pillanatra avatkozott közbe, s amint alaposan betapadt a 120 millis futófelületű első, már csak combbal kellett tartanom magam, hogy a horgonyként megálljt parancsoló fékek és gumik ellenére se csússzak a tankra. Akárhogy is, eddig kedvező asz összkép, igaz, a ...
