Felemás érzésekkel adtam vissza a Honda új chopperét, a Rebelt. Úgy tűnik, az utolsó pillanatban megremegett a mérnökök keze, és ezért nem nyúltak bele elég bátran a félliteres CB-be, pedig az alapokkal nincs baj – csak pár centi hiányzik a boldogsághoz… Míg itthon az első igazi kánikula tombolt, Barcelona környékén éppen heves szél és eső ijesztgette az előszezonban érkező turistákat, no meg a motorozásra éhes újságírókat. Sebaj, ha már itt vagyok, nem riadok meg egy kis égi áldástól – gondoltam -, és a hátizsákba gyűrt esőruhával az új Honda CMX500 Rebel felé baktattam. Valami régi, valami új – itt a Honda Rebel Általában nem szül jó vért, ha egy chopper a hasonló technikájú csupaszmotor felcicomázásával készül – elég, ha a nyolcvanas évek úgynevezett softchoppereire gondolunk, melyek a mai napig a vizuális környezetszennyezés illusztrációjaként szolgálnak a Wikipédián. Az így született szörnyek tényleg borzasztóan festettek, nem csoda, hogy többségük gyorsan eltűnt a süllyesztőben. Szerencsére az NM4 Vultust is jegyző Mr. Keita Mikura által megálmodott Rebelnél szó sincs ilyesmiről: ugyan vannak bírálható pontjai, de összességében pont úgy fest, hogy az A2 jogsit frissen megszerzett fiatalok egyből lássák magukat Sons of Anarchy-főszereplőként. Nem mondom, a magasan trónoló, púpos, s mindössze 11,2 literes üzemanyagtartály – főként a feltűnő, vörös fényezéssel – kissé kilóg a képből, de ezt, és az EURO4 miatt túlzottan halk, dundi és sótlan formájú kipufogót leszámítva nem lehet ok panaszra. Szinte észrevétlenül bújik meg a soros, kéthengeres, 471 köbcentis erőforrás az acélvázban, a matt és selyemfényű felületek ügyesen próbálják harmonikussá tenni a formát, míg a rendkívül alacsonyan – 69 centin (!) – elhelyezett nyereg már-már rekordgyanús érték, egyben erős hívószó az alacsonyabb növésű motorosoknak. Nem is teketóriázom sokat, helyet foglalok a puritán, mégsem kényelmetlen priccsen, azonban a csizmámat felemelve hiába keresem a lábtartót. Taposom a levegőt valahol a blokk elejénél, de semmi. Lenézek, s lám, mintha csak egy túrasportmotoron ülnék, a nyeregtől 40-50 centire, az erőforrás hátsó harmadánál kell keresnem, ami nem éppen szerencsés egy ilyen klasszikus vason. Jómagam a 175 centimmel elfértem rajta, szó se róla, de tudva, hogy a Honda szeretné a tengerentúli piacot is meghódítani vele, érdemes lenne elgondolkozni egy extraként rendelhető, előretolt lábtartón, hogy a hamburgeren nevelkedett NFL-újoncok is laza testtartással gördülhessenek be vele a Wendy’s elé. Ha elindul, már nincs baj vele… Korábban volt alkalmam kipróbálni a Honda félliteres modellcsaládjának összes tagját, így az erőforrás régi ismerősként köszöntött: most is tétovázás nélkül, szégyenlősen, már-már túlzottan visszafogott hang kíséretében kelt életre. Tisztán ...
